Hirdetmény – Lakásrendelet véleményezése
Tisztelt Érdekképviseleti Szervezetek!
A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 79. § (1) bekezdése alapján az önkormányzatnak a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítéséről szóló rendeletének megalkotása előtt ki kell kérnie a bérlők és a bérbeadók településen működő Érdekképviseleti Szervezetének véleményét.
A rendelet-tervezetről a helyben szokásos módon hirdetményt kell közzétenni, amelyben határidő kitűzésével fel kell hívni az érdekképviseleteket véleményük közlésére.
A rendelet-tervezet szövege itt érhető el:
Az önkormányzat tulajdonában álló lakások és helyiségek bérletéről és el…
A rendelet-tervezettel kapcsolatos véleményezési határidő: 2023. június 5.
A véleményeket az alábbi e-mail címre várjuk: polh@tiszakecske.hu
Beszámoló a helyi adóhatóság 2022. évi munkájáról:
Beszámoló a helyi adóhatóság 2022. évi munkájáról
Nemzeti Földügyi Központ árverési hirdetmény:
árverési hirdetmény
Közlemény – Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztály, 2023.05.16.:
PH-239-87-2023
Közlemény – Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztály:
PH-239-56-2023
Hirdetmény – Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztály, 2023. 03.29.:
PH-239-53-2023
Hirdetmény – Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztály, 2023. 03.29.:
PH-239-54-2023
Hirdetmény – Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztály, 2023. 03.29.:
PH-239-55-2023
Hirdetmény – Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztály, 2023. 03.27.:
hirdetmények
Városi Óvodák és Bölcsőde 2023. évi nyitvatartási rendje:
Városi Óvodák és Bölcsőde 2023. évi nyitvatartási rendje
Óvodai és bölcsődei beiratkozás 2023:
Szülői nyilatkozat óvodai beiratkozáshoz
Bölcsődei felvételi kérelem
Óvodai felvétel iránti kérelem
HIRDETMÉNY 2023
Tájékoztatás önkormányzati tulajdonú építési telkek értékesítéséről és a megvásárlásukhoz nyújtott vételár-kedvezményről:
Tájékoztatás
Vételi ajánlat
Vagyonrendelet
Vételár-kedvezmény rendelet
Kivonat
Hirdetmény – Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztály, 2023. 03.02.:
PH-239-40-2023
Hirdetmény – Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztály, 2023. 03.02.:
PH-239-39-2023
Hirdetmény – Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztály, 2022.12.06.:
hirdetmények (3)
Hirdetmény – Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztály, 2022.12.05.:
hirdetmények (1)
Hirdetmény – Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztály, 2022.12.02.:
hirdetmények
Hirdetmény – Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztály, 2022.11.28.:
hirdetmények
Hirdetmény – Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztály, 2022.11.23.:
hirdetmény
Hirdetmények – Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztály, 2022.11.22.:
hirdetmények
Hirdetmény – Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztály, 2022.11.18.:
PH-142-215-2022
Hirdetmény – Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztály, 2022.11.15.:
PH-142-214-2022
Hirdetmény – Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek nyilvános pályáztatás, illetve árverés mellőzésével történő értékesítésre vonatkozóan:
Hirdetmény_2022. IV. ütem
A földnek minősülő ingatlanok jogosultjai adatainak ingatlan-nyilvántartásban történő rendezése a Foktftv. 20. paragrafusa alapján:
PH-142-190-2022
A földnek minősülő ingatlanok jogosultjai adatainak ingatlan-nyilvántartásban történő rendezése a Foktftv. 20. paragrafusa alapján:
PH-142-185-2022
Hirdetmény – A földnek minősülő ingatlanok jogosultjai adatainak ingatlan-nyilvántartásban történő rendezése a Foktftv. 20. paragrafusa alapján:
hirdetmény (2)
A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztályának közleménye:
DOK_20220913155742
Közterületi térfigyelő rendszer adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzata:
Közterületi térfigyelő rendszer adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzata
Hirdetmény:
A földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásáról:
DOK_20220617112615
Beszámoló a 2021. évi helyi adóztatási tevékenységről:
Beszámoló a 2021. évi helyi adóztatási tevékenységről
A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztályának Hirdetménye:
DOK_20220422125934
Különleges madárvédelmi terület fenntartási terve:
20220309131051-hudi10004-jaszkarajenoi-pusztak-fenntartasi-terv-egyeztetes-6ijpnumh
kapcsolódó tájékoztatás:
Tájékoztatás
Városi Óvodák és Bölcsőde 2022. évi nyitvatartási rendje:
Városi Óvodák és Bölcsőde 2022. évi nyitvatartási rendje
Óvodai és bölcsődei beiratkozás 2022:
HIRDETMÉNY 2022
Óvodai felvétel iránti kérelem
Bölcsődei felvételi kérelem
Szülői nyilatkozat óvodai beiratkozáshoz
Felhívás 3 részből álló ipari csarnok részenkénti bérbeadására:
Felhívás bérbeadás_rövidített (1)
Hirdetmény osztatlan közös tulajdon felszámolásáról II:
hirdetmény (1)
Hirdetmény osztatlan közös tulajdon felszámolásáról:
hirdetmény
Madárinfluenza vírus elleni védekezéssel kapcsolatos lakossági tájékoztatás:
nebih_madarinfluenza_informativ_palakat_A3_2021_small
nebih_madarinfluenza_informativ_palakat_A3_2021_BW
madarinfluenza_allitsuk meg palakat_1_A3_bw_2021
ÉFHÁT-301_2021
madarinfluenza_allitsuk meg palakat_1_A3_2021
Hirdetmény:
hirdetmény
Hirdetmény:
DOK_20210512094727
Az E-On Tiszántúli Áramhálózati Zrt. közleménye villamos hálózatok környezetének tisztántartásáról:
EON felhívás
Határozat óvodai felvételi körzethatárokról:
Határozat_óvodai felvételi körzethatárok
KSH tájékoztató lakossági adatgyűjtésről:
Bács-Kiskun-51
Tájékoztató bölcsődei és óvodai beiratkozásról:
HIRDETMÉNY2021
Hirdetmény:
DOK_20210317113653
Tájékoztató a gépjárműadóval és a helyi iparűzési adóval kapcsolatos 2021. január 1. napjától hatályos változásokról:
Tájékoztató gépjárműadóval és helyi iparűzési adóval kapcsolatosan 2021
ügyészségi hirdetmény:
Ügyészség
tájékoztató földi szúnyoggyérítésről:
DOC000 (1)
2020. július 01. napjától újrakezdi tevékenységét a katasztrófavédelem kéményseprőipari szerve.(ütemterv):
DOC012
Óvodai felvétel iránti kérelem:
Óvodai felvétel iránti kérelem
Adatkezelési hozzájárulási nyilatkozat álláspályázatra jelentkezőknek:
Hozzájárulás_adatkezeléshez_Álláspályázatra_jelentkezők_minta (002) (1)
Sertéstartók figyelmébe – közlemény:
DOC163
Tájékoztató a helyi választási iroda elérhetőségeiről és információs szolgáltatásról:
TÁJÉKOZTATÓ elérhetőségekről(1)
A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Tiszakécskei Járási Hivatala közleménye a tankötelessé váló gyermekek általános iskolai beiratkozásról:
DOC583
A Központi Statisztikai Hivatal Tiszakécske településen a hivatal elnöke által 2019-re engedélyezett önkéntes adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételeket hajt végre a korábbi évek gyakorlata szerint:
TÁJÉKOZTATÁS KSH
Tájékoztató beiskolázási körzetekről:
e_Körzetekről_2019_2020
Tiszakécske Város Önkormányzata, ipari csarnok építése tárgyú előzetes vizsgálati eljárás, közlemény:
DOC175
Tiszakécske Tűzoltóság kiegészítő munkálatok:
felhivas 10.01.
„Tiszakécske Tűzoltóság – kiegészítő munkálatok” – közbeszerzési dokumentumok:
KD (Tűzoltóság) – EKR
Tiszakécske Város Önkormányzata, Vizes élőhelyek rehabilitációja és természetvédelmi kezelése a Közép-Tisza mentén tárgyú előzetes vizsgálati eljárást lezáró határozat:
DOC936
Helyi Esélyegyenlőségi Program:
DOC857
Tájékoztató a szennyvíz csatorna hálózat bővítéséről. (Tiszabög – Kerekdomb):
TÁJÉKOZTATÓ
Általános iskolai beiratkozásról:
20180314075352
Az Agro Ferax Kft. légszennyező pontforrásokra vonatkozó működési engedélye (határozat):
DOC690
Az Agro Ferax Kft. légszennyező pontforrásokra vonatkozó működési engedélykérelme:
DOC523
OVF és KÖTIVIZIG, Tiszakécske, Tisza jobb parti töltésének fejlesztése – előzetes vizsgálati eljárás:
DOC518
Módosított közbeszerzési dokumentumok (,,Vállalkozási szerződés Tiszakécske Tűzoltóság tetőterének beépítésére):
KD – tűzoltóság_11.21
Módosított ajánlattételi felhívás (,,Vállalkozási szerződés Tiszakécske Tűzoltóság tetőterének beépítésére):
AF – tűzoltóság_11.21
Ajánlattételi felhívás(,,Vállalkozási szerződés Tiszakécske tűzoltóság épülete tetőterének beépítésére”):
Ajánlattételi felhívás_Tiszakécske Tűzoltóság_11.14
,,Vállalkozási szerződés Tiszakécske tűzoltóság épülete tetőterének beépítésére”- közbeszerzési dokumentumok:
Közbeszerzési Dokumentumok_Tiszakécske Tűzoltóság_11.14
A közlemény tárgya: A Hungerit Zrt. Tiszakécske, egységes környezethasználati engedélykérelem és környezeti hatásvizsgálati dokumentáció – összevont eljárás, közmeghallgatás:
DOC400
DOC401
Baromfitelep létesítése céljából építményekre, épületekre építési engedély iránti kérelem:
Epitesugyi_hatosagi_hirdetmeny-1
„Vállalkozási szerződés a Tiszakécske Polgármesteri Hivatal épület bővítésére” – közbeszerzési dokumentumok:
KD polgármesteri hivatal bővítés 10.04
Ajánlattételi felhívás – polgármesteri hivatal bővítése:
Ajánlattételi felhívás polg. hiv. 10.04
A közlemény tárgya: a Hungerit Zrt. Tiszakécske kacsatelep létesítése – vizsgálati eljárás, előzetes vizsgálati eljárás:
DOC279
Felhívás – veszettség elleni védekezés:
DOC280
A Hechinger Hungary Elektronikai Kft. Tiszakécske Kossuth L. u. 77. szám alatti székhelyen lévő P9 és P10 jelű pontforrásokra vonatkozó levegőtisztaság -védelmi létesítési engedély:
DOC220
Jegyzőkönyv a Béke úti Óvoda bontásához kapcsolódóan:
bontási jegyzőkönyv és jelenléti ív
Nyilatkozat
Ajánlattételi felhívás – polgármesteri hivatal bővítése:
AF polg. hiv. bővítése Tiszakécske 07.27
Vállalkozási szerződés a Béke úti Óvoda felújítására:
KD óvoda Tiszakécsk 07.27
Tájékoztatás ivóvíz- és szennyvízbekötés díjának változásáról:
DOC828
Az E.ON felhívása villamos hálózatok környezetének tisztán tartására:
Felhívás EON(1)
Az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. Tiszakécske, Kocsér IV. dűlő 1. villamos energia ellátása – előzetes vizsgálati eljárást lezáró határozat:
DOC630
DOC631
DOC632
DOC633
Tájékoztató a mezőgazdasági őstermelő által értékesíteni kívánt, vagy értékesített őstermelői termék származásának és piacokon, vásárokon, mozgó standokon, útszéli, illetve a saját ingatlanon történő árusítás ellenőrzéséről:
Tájékoztatás
Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Tiszakécskei Járási Hivatal közleménye a tankötelessé váló gyermekek általános iskolai beíratásáról:
minta közlemény
112803-1-8/2017. sz. határozat, zajkibocsátási határérték megállapítása:
DOC446
Építésügyi hatósági hirdetmény
Az ügy tárgya: építési engedély sportcsarnokra a tiszakécskei 3641/42. hrsz.-ú ingatlanon
A kérelmező ügyfél neve: Tiszakécske Város Sportegyesülete
Epitesugyi_hatosagi_hirdetmeny.pdf-1
Tájékoztató a központi címregiszterről és címkezelésről:
TÁJÉKOZTATÓ
Címnyilvántartás_változások
Felhívás a veszettség elleni védekezésről:
doc368
doc370
Tájékoztató a vadászterület kijelölő határozatok jogerőre emelkedéséről ÚJ:
vadászterület2
Tájékoztató a vadászterület kijelölő határozatok jogerőre emelkedéséről:
vadászterület
A Balogh Tészta Zrt. és az RST 2OOO KFT hirdetménye:
közérdekű T.kécske Balogh Tészta
Lomtalanítási időpontok:
Lomtalanítás újságba
Pályázati felhívás, Szent Imre tér 6., vendéglátás céljára:
Riviéra pályázat rövid
Szelektív hulladék gyűjtési időpontok 2016. II. félév:
Szelektív szállítási időpontok
Tájékoztató lomtalanítás, elektronikai hulladékgyűjtés:
tájékoztató1
Tájékoztató az illegális hulladék elhelyezéséről:
illegális hulladékelhelyezés
Tájékoztató Tiszakécske város területén vállalkozásoknál keletkező kommunális hulladék gyűjtéséről:
NHKV változás_illeg hull
Jogszabályi keretek összefoglalása az ÁROP-1.A.3-2014-2014-0109 azonosítószámú
„Tiszakécske Város Önkormányzatának területi együttműködési projektje”című projekt társadalmi fenntarthatósági vállalásának teljesítéséhez kapcsolódóan:
ÁROP jgsz_mária-1
Általános iskolai beiratkozás 2016:
közlemény_tanköt_2016
Integrált Településfejlesztési Stratégia (frissítve 2015.09.25.):
ITS_DA_Tiszakecske_Megalapozo_vizsgalat_vegleges
ITS_DA_Tiszakecske_Strategia_vegleges
Az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. felhívása:
Felhívás villamos hálózatok környezetének tisztán tartására:
felh.villamos hálózat tisztántart
Építéshatósági ügyintézéshez szükséges nyomtatványok:
http://www.e-epites.hu/etdr/nyomtatvany
Egyeztető tárgyalás 2015.11.30.
Egyeztető tárgyalás 2015-11-30
Járási szintű esélyteremtő programterv:
Járási Esélyteremtő Programterv
sajtóközlemény
Helyi Esélyegyenlőségi Program:
Tiszakecske_eselyegyenl_segi_program_2013-v03 (1) (1)