FELHÍVÁS: Trükkös csalók

Tisztelt tiszakécskei lakosok!

 Tiszakécske Város Önkormányzata szeretné felhívni a lakosság, különös tekintettel az idős állampolgárok figyelmét arra, hogy vannak, akik a jelenlegi járványügyi helyzetet a segítő szándék helyett feltehetően rossz szándékkal, előre megfontoltan kihasználják és csalással igyekeznek megkárosítani másokat.

Tiszakécske Város Önkormányzatának tudomására jutott, hogy az önkormányzat nevében, az önkormányzatra történő hivatkozással keresnek fel telefonon idős embereket – segítséget felajánlva -, melynek hátterében vélhetően egyéb rosszindulatú szándék áll.

Fentiek miatt szeretnénk néhány szabályra felhívni a figyelmüket:

  • alapvető szabály: idegeneket ne engedjen be lakásába
  • az önkormányzat, az egészségügyi intézmény dolgozói nem járnak házról-házra, nem keresnek fel senkit kérés nélkül telefonon sem tájékoztatás, sem segítségnyújtás céljából
  • az önkormányzat által nyújtott segítség bárki számára elérhető, munkatársaink, kollégáink azonban kérés nélkül senkit nem keresnek fel
  • az önkormányzat, illetve annak intézményeiből érkező kollégáink jól látható kitűzőt viselnek, melyen név és intézményi megnevezés, és bélyegző szerepel
  • kollégáink kérésre intézményi igazolást mutatnak fel a jogosultság igazolása céljából

Tiszakécske Város Önkormányzata a tavaszi korlátozó intézkedések során bevezetett intézkedéseket jelen helyzetben is fenntartja. Amennyiben idős kora vagy korlátozó intézkedés következtében sem Ön, sem családtagjai, ismerősei nem tudnak gondoskodni Önről, esetleg a környezetében tud ilyen személyről, továbbra is lehetősége van jelezni azt

8.00 és 15.00 óra között az alábbi telefonszámokon:

06-20/235-2783, 06-76/441-335 165-ös melléken vagy a 06-76/441-355 166-os melléken.

Önkormányzatunk munkatársai minden arra igényt tartó lakosnak szeretnének segítséget nyújtani. Amennyiben a bevásárlás, gyógyszerkiváltás gondot okoz Önnek korlátozó intézkedés vagy idős kora miatt, úgy jelezze azt a fenti telefonszámok valamelyikén!

Szeretnénk, ha senki nem maradna ellátás nélkül!

Vigyázzunk magunkra, egymásra, vigyázzunk szeretteinkre!

Tiszakécske, 2020. december 9.

Tiszakécske Város Önkormányzata